|
Újdonságok magyarul, vásárlási linkekkel rovat. A múltkor és korábban is emlegetett Legenda Vagyok (Richard Matheson) érdekes módon közel
tucatnyi novellával egy kötetben jelent meg nálunk. Így már egész jó lenne a 3000 Ft-os ár, még ha a borító szar is. És ha mindezt időben eljátsszák, még
jobb lett volna, így azonban nálam kimarad. A többiek (nem sok, mivel év elején pang a könyvpiac):
Ahogy a bevezetőben említettem, elég sokat sikerült olvasnom az előző frissítés óta (de természetesen nem eleget). Ennek köszönhetően klikkelhető
a könyvrengeteg fotója. Van egy csomó Hónap Könyve, meg egy kalapnyi szar is (ezek között akad papírforma és sajnálatos csalódás egyaránt). Jó böngészést!
Lawrence Block - A Betörő, Aki Bogartnak Képzelte Magát (The Burglar Who Thought He Was Bogart) [Bernie Rhodenbarr #7]
Szóra sem érdemes. Hacsak annyira nem, hogy Carolynt igazán lelőhetné/megfojthatná/egyéb
valaki a hátralévő három kötetben...
Lawrence Block - Bérgyilkos Inkognitóban (Hit & Run)
[Keller #4]
Ahogy Bernie, úgy Keller kalandjainak színvonala is folyamatosan csökken. Illetve Bernie
alapvetően stagnál, ti. egyformán szar mind kb. az 5. kötet óta. A Bérgyilkos anno
hatalmasat szólt nálam, de a két folytatás már sajnos nem annyira. Mivel a szerző ugyanaz,
talán nem meglepő, hogy itt is - például - az eleinte jópofa párbeszédek kezdtek az
agyamra menni. Persze ez lehet a fordító sara is (az sem változott az évek során).
Lényeg a lényeg, nem sokáig tartott Keller trilógia mivolta, ugyanis elég hamar jött
a 4. rész, ami az előzetes infók alapján (ezek alatt az olvasók által írt kommenteket
értem, amiket óvatosan és felületesen átfutottam) mostmáraztántényleg az utolsó. Ez persze
csakis Blockon múlik - és én kellőképpen szkeptikus is vagyok -, hiszen akár halott
szereplőket is fel lehet támasztani így vagy úgy, esetleg előzményt írni, vagy bármi,
nemhogy egy bérgyilkost újra munkába állítani.
Különösebb elvárások nélkül vettem kézbe a könyvet, ám ezúttal igen kellemes csalódás
ért. A sztori meglepően jól indult: Keller szokás szerint bevetésen, és szokás szerint
összeköti a kellemest a hasznossal, azaz bélyegeket nézeget és vásárol, miközben a
célpontot próbálja eltenni láb alól. Eddig rendben is van, de a melóval, ahogy oly
sokszor, nem stimmel valami. Valamivel később kiderül, hogy tényleg csapdáról van szó,
így bérgyilkosunk melekülni kényszerül - inkognitóban.
A történetről legyen elég ennyi, illetve az, hogy bőven akadnak meglepő fordulatok benne,
ráadásul Block a humort sem nagyon erőlteti, amiért roppant hálás vagyok. Félreértés ne
essék, Block vicces fickó, de Bernie-ékkel pl. az a baj, hogy jópofák próbálnak lenni,
de csak idegesítőek lesznek. Na itt ilyen probléma nincs.
Ahogy a plecsniből is látszik, roppant mód elnyerte tetszésemet a kötet, úgyhogy tőlem
jöhet a következő - ha pedig nem lesz, akkor legalább minőségi lezáró kötetet kaptunk.
Philip K. Dick - Galaktikus Cserépgyógyász (Galactic Pot-Healer)
Nem is tudom, mikor olvastam utoljára jó Dick-regényt (illetve de, archívum rulz,
2007 legelején). És sajna azt sem, mikor fogok legközelebb, ugyanis ahogy a tavasz
körül olvasott kettő, úgy ez sem tetszett.
Philip K. Dick - Istenek Inváziója (Divine Invasion)
Ez meg az egyik - ha nem a - legszarabb Dick-kötet, a Valis folytatása, vagy valami
hasonló, így felkészültem a legrosszabbra. Nem hiába, ugyanis ez is ugyanolyan pocsék...
Neil Gaiman - Sosehol (Neverwhere)
Nem ez az első, és nyilván nem is az utolsó olyan történet, melyben párhuzamos világok
közötti utazgatásról van szó, még ha itt csak London fenti és lenti részébe ruccanunk
is ki. Gaimannél maradva ilyesmi például a remek Csillagpor, de mintha King is írt volna
egy Talizmánt néhány évtizeddel ezelőtt.
Szóval a felállás eredetinek aligha nevezhető, a kivitelezés azonban ismét remekül
sikerült. Illetve majdnem. Ugyanis ahogy a Csillagpornál, úgy itt is motoszkált bennem
valami - hiányérzet, vagy valami hasonló, de nem tudnám megmondani, pontosan mi, és hogy
miért érzem. Furcsa...
Mindenesetre a könyv klassz (főleg Mr. Croup és Mr. Vandemar karaktere), de a Csillagpor
nekem jobban tetszett.
A magyar kiadás pedig az agavétől megszokott: távol áll a tökéletestől, de ez van.
A borító kicsit giccses, bár gondolom inkább a mesés lett volna a cél a betűtípussal meg
azzal a bizbasszal az alján. Aztán itt van a szokásos "add oda" is (add ide helyett), és
elgépelések is akadnak, bár utóbbi mennyisége volt rosszabb. Illetve egy új feature a
kiadó könyveiben: az elmosódott oldalak. Hurrá... Van belőlük egy csomó, és már az egyik
idei Dicknél és a bérgyilkosos Blocknál is feltűnt, ugyanis épp csak egy picit
"szellemképes" némelyik oldal, csak annyira, hogy már zavaró legyen. Talán a 10.
szülinapjukra sikerül ezeket a dolgokat kinőniük...
Dennis Lehane - Sötétség, Fogd Meg a Kezem (Darkness Take My Hand) [Kenzei-Gennaro #2]
Kegyetlen... Durva... Sötét... Telitalálat...
Brian Herbert - Kevin J. Anderson - A Dűne Vadászai (Hunters of Dune) /
Brian Herbert - Kevin J. Anderson - A Dűne Homokférgei (Sandworms of Dune) [Dűne #7]
Sok-sok évvel ezelőtt egy nyári szünetem jelentős része azzal telt, hogy végre elolvastam
a régóta a polcon pihenő, 6 kötetes Dűne-ciklust Frank Herberttől. Az első kötetet korábban
már olvastam, de felelevenítésképp ismét az elejéről kezdtem. Mondanom sem kell, életem
egyik legklasszabb olvasmányélményében volt részem. A fene se gondolta volna, hogy a
sokadik kötet is annyira jó lesz, amennyire. Kivéve, hogy egy büdös nagy cliffhangerrel
lett "vége" a történetnek, Herbert pedig elhalálozott, így nem maradt más, mint az anyázás.
Néhány évvel ezelőtt aztán elkezdtek megjelenni menetrendszerűen, minden ősszel (nálunk
egy évvel később) Herbert író fiának és szintén író haverjának az előzmény-kötetei. Az
előjáték-trilógia (Atreides-Ház, Harkonnen-Ház, Corrino-Ház) alacsony elvárásaimat simán
felülmúlta, egész jól sikerült könyvek voltak.
Ezen felbuzdulva beruháztam a Dűne Legendái-trilógiába is, noha az elő-előzmények
megírása, és főleg a szükségességük ideologizálására tett gyenge próbálkozások még inkább
kiverte a biztosítékot (ennyire kell a pénz, srácok?). Ez a három regény már igen gyenge
volt, talán feleannyi oldal elég lett volna belőle, de akkor ugye nem trilógia, az meg
hogy néz ki?
Mondanám, hogy végül, de korántsem, szóval maradjunk annál, hogy ezután végre megjelent
a ciklus valódi(?) folytatása, illetve befejezése, a "Dűne 7", újabb adag bullshit
kíséretében nem egy, hanem két kötetben. Hozzánk valami miatt nem tavaly, hanem csak idén
év végén jutott el a másik fele, így nem tavaly, hanem csak idén év végén tudtam elolvasni.
Mint már oly sokszor említettem, nem szokásom újraolvasni könyveket (mellesleg adott szerző
által megkezdett sorozatok mások által írt folytatásai sem érdekelnek, ld. pl. Második
Alapítvány, noha annak az elkövetőivel és saját műveikkel idővel meg fogok ismeredni - már
van is ez-az tőlük a polcon, illetve Greg Bearrel már össze is futottam egy regény erejéig).
Ettől függetlenül újabban nem egyszer előfordult - és párszor a jövőben is elő fog
fordulni -, hogy összefüggő történetek korábban olvasott első kötetét/köteteit újra
előveszem a folytatás elolvasása előtt. Ezúttal ettől eltekintettem, egyrészt mivel
feltehetőleg hónapokig tartana, másrészt pedig úgy még nagyobb lenne a kontraszt Frank
Herbert és "irodalmi örökösei" stílusa között, márpedig a Legendák-trilógia után enélkül
is jókora adag szenvedésre készültem.
Túlzás lenne tehát azt állítani, hogy lelkesen vettem kezembe a Vadászokat és a
Homokférgeket (melynek a gerincére balfasz módon Frank Herbert neve került - innen is
gratula a kiadónak!), de úgy gondoltam, jobb ezeken minél hamarabb túl lenni.
Nos, a helyzet az, hogy bár jónak, vagy akár érdekesnek ugyan nem mondanám az olvasottakat,
de legalább az elő-előzmények színvonalát sikerült felülmúlni egy icipicit (az
előjáték-trilógia viszont még mindig jobb volt). Vagy csak az zavart meg, és amiatt
jutottam erre, mert ez legalább egy kicsit kötődik az eredeti könyvekhez, meg vannak benne
ismerős arcok? Eszembe is jutottak a régi szép idők, mert mi tagadás, Dune rules, még ha
az újkeletű kiegészítések nem is érnek semmit. És annyira kíváncsi lennék, Frank bátyó
miképp zárta volna le a történetet...
Fentebb írtam, hogy a "végül" nem állja meg a helyét. Miért is? Nos, máris megjelent egy
újabb sorozat (már nem is trilógia, hanem négy kötet, Heroes of Dune néven) első darabja,
a Paul of Dune, amely nálunk feltehetőleg idén lát napvilágot. Józan eszem (illetve ami
maradt belőle) azt mondja, kerüljem, completist énem viszont hajlik arra, hogy ha már 8
könyvet megvettem ezektől a kutyaütőktől, mi ez a maradék 4? Félő azonban, hogy ez csak
tovább bátorítaná őket. Bár vannak elegen, akik egyébként is megveszik a könyveket, és
bármibe lefogadnám, hogy a szerzőpáros tagjai ki tudja, mikor bekövetkező halálukig ontani
fogják magából az újabb és újabb rókabőröket, minden ősszel egyet. Vagy többet, miért ne?
Ja, nálunk idén jön még a The Road to Dune című "kulisszatitkos" könyv, benne Herbert
jegyzeteivel, az eredeti könyvekből kivágott részekkel meg minden. Ez egész érdekesnek
tűnik, de attól tartok - illetve biztos vagyok benne -, hogy ebbe is jócskán belenyúltak
az örökösök. Ettől függetlenül ez még több, mint valószínű, hogy felkerül a polcra, illetve
lehet, hogy a Dreamer of Dune-ért (Herbert életrajza, naná, hogy Brian Herbert
tolmácsolásában) is adnék pénzt.
James Herbert - The Legend of Crickley Hall (Sötét Titkok Háza)
A türelem ezúttal olcsó könyvet termett. Megjelent ugyanis magyarul a két, polcomról még
hiányzó Herbert-kötet egyike, de mivel 3500 Ft-ba fájt, még 20% kedvezménnyel sem voltam
hajlandó beruházni rá. Aztán jöttek a 40%-os Alexandra akciók, amik viszont pénz- és/vagy
időhiány (futár) miatt nem akarództak megvalósulni, míg nem egy szép napon a Bookstationhöz
érkezett egy példány alig több, mint 1000 Ft-ért. Hát így.
Egy kísértetházas történethez van szerencsénk, amikkel alapvetően semmi bajom, de
belegondolva nagyon nem lehet túlbonyolítani őket. Ez is a semmi különös kategóriába tartozik:
nem rossz, egyáltalán nem, csak épp kiemelkedőnek sem lehet nevezni, bár megvannak a pillanatai.
Graham Hurley - Tengerészbecsület (Deadlight) [Joe Faraday #4]
Említettem már, hogy nemrég kijött a 7. Faraday-rejtély magyarul, immár paperbackben, még drágábban,
az 5-6. kötetet átugorva. Alexandra rulz... Én meg idejét láttam, hogy elolvassam a nálunk 2007 legelején
megjelent 4. könyvet.
Ezúttal - a magyar cím ismeretében nem meglepő módon - tengerészek, hadihajók, és persze sok egyéb körül
bonyolódik a cselekmény, amely szokás szerint több szálon fut, melyek közül a két főszálat Faraday,
illetve Winter nevű kollégája képviseli. Természetesen kettejük ügye előbb-utóbb összekapcsolódik, ahogy kell,
majd a végén mindenre fény derül.
Hurleyvel eddig jól jártam: az első két kötetet pár százasért vettem akciósan, a harmadikat elvileg
teljes áron, gyakorlatilag természetesen online megvéve 20%-kal olcsóbban, ezt pedig pár héttel a
megjelenés után kemény 990-ért egy antikváriumban.
Ugyan az előző (Angyal Szállt El Felettünk) jobban tetszett, de ez sem volt rossz, bár mivel az régen volt,
eltartott egy darabig, amíg ismét helyreraktam a mellékszereplőket.
A magyar kiadással alapvetően nem lenne baj, közel sem olyan szörnyű, mint az első két kötet, viszont az
elválasztási technikájuk igen érdekes, sokszor köszönőviszonyban sincs a magyar helyesírás szabályaival.
Remélhetőleg ezen dolgoznak majd a jövőben, és elhozzák a többi Faraday-kötetet is, még ha nem is feltétlenül
sorban.
Robert Crais - Stalking the Angel [Elvis Cole #2]
Ideje volt még egy - illetve két - kört futni az egyik számomra friss (májusban megismert) szerzővel.
Crais könyveit magyarul a Kelly Kiadó gondozza (akik Harlan Cobent is kiadogatják), de egyelőre a
Cole-sorozatba nem vágtak bele. Rosszul tették, ugyanis egész kellemes darabok. Már amennyire ennyiből
megállapítható.
Cole-t ezúttal egy az-üzlet-mindenek-előtt jellegű kőgazdag illető bízza meg, hogy találjon meg egy pár napja
tőle ellopott, igen értékes japán könyvet. Mielőtt ez sikerülne, a fickó lányát is elrabolják figyelmeztetésképp,
de persze a könyv fontosabb neki. Mivel Cole keze alól tulajdonítják el a lányt, a megbízó szépen felmond a
nyomozónak, de Cole persze nem adja fel, és jól belebonyolódik a Los Angeles-i yakuzák dolgaiba. Még jó, hogy
Joe Pike is vele tart.
Ez tehát a második Elvis Cole-történet nagy vonalakban, és csak úgy, mint az első, ez is igen szórakoztató,
sőt, talán még jobb.
Robert Crais - Lullaby Town (Rémálmok Városa) [Elvis Cole #3]
Cole-t ezúttal a világ harmadik legfelkapottabb rendezője (Spielberg és Lucas után) bízza meg, hogy
kutassa fel ezer éve nem látott feleségét és fiát. Tudniillik anno a férfi lelécelt a felelősség alól,
de most, hogy befutott, rájött a rájönnivalóra. Elvis barátunk secperc alatt felhajtja a nőt, de a
bonyodalmak csak ezután kezdődnek...
Ez már kevésbé tetszett, de mindent nem lehet. Az elején lévő vers viszont bejött (John Irving Diller:
Lullaby Town).
Peter James - ...És Kiveté Hálóját a Gonosz (Possession)
James kvázi-első regényéhez van szerencsénk, mely hatásvadászabb címet nem is kaphatott volna.
Kvázi-első, mert ugyan elkövetett néhány könyvet ez előtt is, de azok egyrészt minket nem érdekelnek
(kémes történet, pénzügyi történet, gyerekkönyv, etc.), másrészt a szerzőt se nagyon, mivel kivonatta
őket a forgalomból.
Műfaját tekintve legyen mondjuk horror, pszichothriller, vagy amit akartok, és ez megint érdekes dolog,
ugyanis ezen kívül James írt még egy rakás hasonlót a 80-as és 90-es években, melyek közül pár nálunk is
megjelent (nekem egyelőre csak az ismertető tárgya akadt horogra, az is csak nemrég), majd pár év pihi után
egy krimisorozat első darabjával tért vissza, de erről bővebben lejjebb. Lássuk előbb James nem-krimi oldalát!
A történet röviden: Alex és David fia, Fabian a franciáknál dekkol, majd a hazafelé úton szembetalálkozik egy
másik járművel, és jól ott marad pár haverjával együtt. Egy túlélő azért akad, de ez Alexéket nem igazán
vígasztalja. Az meg végképp nem, hogy fia halála után a nő házát (merthogy különköltöztek a férjével) megszállja
Fabian szelleme, és nincs épp jókedvében. A nő teljesen bekattan, médiumtól papig rohangál, meg ami kell.
Többet nem is mondok, hacsak annyit nem, hogy a könyv erősen kerülendő, mivel pocsék. Minden tekintetben,
beleértve a magyar kiadás borítóját is, meg hogy sokszor már-már összefolynak a szavak a lapokon, nomeg
a Constable nem név, hanem rang, titulus vagy valami hasonló - de nem keresztnév.
Pozitívum: legalább gyorsan megvolt.
Peter James - Looking Good Dead [Roy Grace #2]
Szóvaltehát a Roy Grace-sorozat. Magyarul 2007-ben jelent meg az első, majd tavaly a harmadik (logikus), idén áprilisban
jön a negyedik, és valamikor ősszel ez is, de ha egy mód van rá, a General Presstől nem veszek semmit, így levadásztam angolul
az épp rendelkezésre álló második könyvet (jó olcsón ráadásul), és azzal kezdtem az ismerkedést.
Ez, az imént tárgyalt könyvvel ellentétben igen vaskos darab (520 oldal az én kiadásom), a sztori pedig a
következő: Tom Bryce többé-kevésbé sikeres üzletember. Az utóbbi időben inkább kevésbé, ráadásul a felesége
is állandóan költekezik. Az eBay Hatalma.
Egy szép napon, hazafelé vonatozva Tom talál egy CD-t a vonaton. Annak reményében, hogy lesz rajta valami
infó a tulajdonosról, és vissza tudja juttatni neki, hazaérve behelyezi a lemezet laptopjába. Meglepetésére a
CD egy igen érdekes weboldalhoz csatlakoztatja. Tom ott olyat lát, amiről nekem Cronenberg remek Videodrome
című filmje jutott eszembe. Nem sokkal később a férfi kap egy kedves emailt, miszerint lesz szíves nem látogatni többet az oldalt, különben annyi neki meg a családjának.
Eközben Roy Grace főfelügyelő (vagy valami hasonló, a fene se bír kiigazodni a brit rendőri rangokon) civilben
randira készül 9 év után. Ennyi idő telt el ugyanis felesége azóta is megoldatlan és megmagyarázhatatlan eltűnése
óta. Szegény. Nem-civilben pedig egyrészt hülyét csinál magából, amikor felkeres egy médiumot egy nyomozással
kapcsolatban, másrészt pedig egy fej nélkül, darabokban megtalált lány halála ügyében nyomoz. Erről meg - nem
csak nekem, a szereplőknek is - a Bárányok Hallgatnak ugrott be.
A brit kiadás fülszövege ennél jóval spoileresebb, de én itt megállok. A lényeg, hogy nyilván a két történés
igen erőteljesen összefüggésben áll egymással, és néhány egyéb dologgal.
Bíztam benne, hogy nincs átívelő szál a könyvek között, mivel a második kötettel kezdtem, de van. Szitaszerű
agyamra gondolva szerencsére csak annyi, hogy Roy felesége, Sandy eltűnt közel 10 éve, még mindig el van tűnve,
és feltehetőleg még jó darabig el lesz tűnve. Ezzel kapcsolatban volt egy jópofa bejegyzés a szerző blogján.
Rendszeresen kap ugyanis rajongói leveleket és emaileket, és ebből választott ki egy jópofát. Eredetiben itt olvasható,
a lényege a következő: az olvasó leírja, hogy jóval fiatalabb, és valószínűleg egészségesebb, mint a szerző, aki így valószínűleg hamarabb fog meghalni,
mint ő, ezért reméli, hogy hirtelen halál esetére van egy kézirat elzárva a kiadónál, amiből kiderül, mi történt
Grace feleségével. Hehe.
Összességében nagyon remek darabhoz van szerencsénk. Jó hosszú, érdekes és sokrétű a sztori (az első
10 fejezetben talán egyszer jelenik meg Grace, inkább a többi szálba kapunk betekintést), a főszereplővel sincs
semmi gond, tehát kell a többi kötet is, lehetőleg tegnapra. Egyedül a médiumos dolgokat kellett volna hanyagolni,
de ahogy látom, minden könyvben jelen van, merthogy Jamest érdekli a téma. Szerencsére nem viszi túlzásba, inkább
csak a rejtélyességet fokozza, de én akkor is meglennék nélküle.
És mivel átcsúszott januárra a könyv befejezése, nyugodt szívvel adok ennek is plecsnit, hiszen az előző kettő
(Block és Lehane) még decemberi "nyertesek".
Cornell Woolrich - Halott Férfi Felesége Lettem (I Married a Dead Man)
Helen kényszerből vonatra pattan, ahol megismerkedik egy kedves párral. Az asszony és Helen maga is
gyermeket vár, a férfi szüleihez tartó pár pedig még soha nem látta a nőt, így semmi akadálya, hogy a
vonat kisiklása után Helen átvegye a halott feleség szerepét a halott férj családjában. Kérdés, hogy meddig
maradhat titokban a dolog... (Illetve nyilván nem kérdés, ugyanis nem sokáig.)
Kint igen sokra tartott krimiszerzőről van szó, tehát evidens, hogy nálunk épphogy megjelent egy regénye.
Az előző század első felében élt és alkotott, mindenféle álneveket is használva (ez a könyv sem saját neve alatt
jelent meg eredetileg), Chandler és Hammett kortársa volt. Elkövette például a Hátsó Ablak című történetet,
amiből Hitchcock fabrikált világhírű filmet.
A történet nem indult valami jól, de a végére egészen kikupálódott, még ha nem egyszer rám is tört a déja vu
a fejleményekkel kapcsolatban. Persze 60 éves könyvről van szó, azóta nyilván sokan megénekeltek hasonló
dolgokat, az meg nem a szerző hibája, hogy én csak most olvastam.
Szóval a világot nem váltja meg, de szívesen olvasnék még mást is a szerzőtől. A könyv végén ugyan regéltek
további két előkészületben lévő magyar Woolrich-kötetről, de ezekből sajna nem lett semmi. Talán egyszer megint
felkapja őt is valamelyik kiadó (az agavére tippelnék, és igazából meg is lepődtem, hogy az antológiájukban nem
volt Woolrich-novella, dehát mindent nem lehet), remélhetőleg olyan fordítóval, aki a Hugh nevet ki tudja ejteni,
és normálisan toldalékolni...
Katherine Paterson - Híd Terabithia Földjére (Bridge to Terabithia)
Szeretem a gyerekkönyveket, ifjúsági regényeket. Annyi a gond mindössze, hogy Dunát lehet rekeszteni velük,
és még csak nem is tudom tonnaszám begyűjteni őket pár száz forintokért, aztán vagy jók, vagy nem. Az sem
mérvadó, ha film készül belőlük. Marad tehát az, hogy nagyon ritkán olvasok ilyesmit.
A Terabithiáról is csak az új film kapcsán hallottam, pedig 30+ éve jelent meg eredetileg (és volt egy tévés
adaptációja is a 80-as években). Megláttam a boltban, elfintorodtam a mozis borító láttán, belelapoztam, volt
vagy 150 oldal, jó szellősen, kemény fedéllel, 2000 Ft-ért. Gyorsan visszattem a polcra, és elfelejtettem - ennyit
nem ért a dolog, pláne vakon.
A filmmel is úgy voltam, mint a legtöbb - gyakorlatilag minden - filmmel: ha felém fújja a szél, megnézem,
de nem fogom a nyakam törni, hogy beszerezzem akármelyiket is. Aztán úgy esett, hogy egy nap
felém fújta a szél a Terabithia filmváltozatát. Én pedig megnéztem. És odáig voltam meg vissza tőle.
Egy fiatal srác, Jess és újdonsült lány barátja, Leslie a két főszereplő, akik a nem túl ragyogó valóságból
egy kitalált világba menekülnek, amit Terabithiának keresztelnek el, és ahol ők az uralkodók. Jessnek csomó
lánytestvére van, akik közül csak egyikükkel jön ki jól (többnyire), ráadásul apja is elég mostohán bánik vele,
és a suliban is mindig történik ez-az. Leslie pedig... nos, maradjunk annyiban, hogy rá is ráfér egy szebb és
jobb világ, pedig akár azt is gondolhatná az ember, hogy minden rendben van vele. Jessnek van továbbá egy titkos
szerelme, iskolai zenetanára, akit a filmben a világ egyik legelbűvölőbb teremtménye, Zooey Deschanel alakít.
A többi szereplőt is remekül sikerült összeválogatni, apu kellőképpen "gonosz", Jess kishúga
kellőképpen aranyos, és maga Jess és Leslie is teljesen rendben vannak, és remekül játszanak. A rendező
pedig hazánk fia, Csupó Gábor, aki a jelek szerint ezer év elteltével is szörnyű akcentussal kommunikál angolul.
Merthogy a film megtekintése után azonnal rohantam a boltba a DVD-ért, csekkoltam az extrákat (lelőném, aki
a werkfilmeket meg interjúkat szinkronizáltatja, és nem ajánl fel eredeti hangsávot mellé), nem sokkal később
pedig a könyvre is rászántam magam.
Valószínűsítettem, hogy ezúttal - ha másért nem, hát azért, mert azt láttam hamarabb - a film fog jobban
tetszeni, és így is lett. Igazából elég könyvhű adaptációról van szó, a legnagyobb eltérés annyi, hogy a
filmben megelevenednek azok a lények, melyekre a könyvben csak utalások történnek. Ez persze nem von le a
könyv értékéből, ajánlom is szeretettel mindenkinek, aki szereti az ilyesmit, csak egyszerűen "túl jól" sikerült
a film - ami pedig kötelező mindenkinek, aki szereti az ilyesmit. Mellesleg állandóan a film jelenetei
játszódtak le a szemem előtt olvasás közben, pedig több, mint egy éve láttam - ez általában zavaró szokott
lenni (A Ragyogás olvasása közben pl. Nicholson arca, pedig akkor a filmet még nem is láttam), de itt kvázi
kiegészítette a könyvet.
Peter Abrahams - Lenn, a Nyuszi Barlangjában (Down the Rabbit Hole) [Echo Falls #1]
A sztorit előttem már páran elmesélték az oldal hasábjain, illetve magát a kötetet is méltatták (Nagira
2007 márciusában, Paul áprilisban, King maga pedig - Ciccnyog tolmácsolásában - tavaly augusztusban), így
a történet vázolására nem pazarolnám a karaktereket.
Abrahams King egyik kedvenc thriller-vagymi-szerzője, de ezzel a könyvvel a fickó betört az ifjúsági regények
piacára is. Aztán pedig a magyar piacra, de úgy tűnik, a folytatásra keresztet vethetünk, hiszen azóta sem
jelent meg, míg kint már a harmadik rész is elérhető. Öröm az ürömben, hogy a keményfedeles-védőborítós
kiadvány - melyen King neve nagyobb betűvel szerepel, mint a szerzőé - már ezer éve 3k helyett 1k-ért kapható
az Alexandránál. Hosszas tanakodás után úgy döntöttem, ennyit megér a dolog.
Őszintén szólva egész másra számítottam: a valóságtól elrugaszkodó történetre, akár mesebeli lényekre, vagy
mittudomén, de ez bizony egy mezei, napjaink valóságában (van ennek értelme?) játszódó történet. Ettől persze
még lehet jó egy ifjúsági regény (vagy amilyen skatulyába betesszük), de ez még csak nem is különösebben jó.
Erős közepes mondjuk. Ingrid, a főszereplő jópofa, életrevaló, minden-lébe-kanál kiscsaj, a többi szereplő is
rendben van, meg alapvetően az egésszel nem is lenne baj, csak a vége viszonylag hamar kiszámítható (persze nem
feltétlenül az én korosztályomnak készült, ugyanakkor nem is vagyok valami okos, és még így is...), illetve a
fordítás is elég érdekes néha. Az ezrest ettől függetlenül megérte, és a többi kötetbe is be fogok ruházni, ha úgy
adódik.
C.J. Box - Zsaruk Paradicsoma (Blue Heaven)
Sose hallottam a fickóról, de a Victoria Kiadó (szintén ismeretlen volt eddig, talán mivel nem igazá a krimi
a profiljuk, inkább csajos dolgokkal árasztják el a piacot) elhozta nekünk egyik legfrissebb regényét, mely
a szerző második különálló könyve, ezen kívül pedig a Joe Pickett-sorozatot írja rendületlenül. A kiadó tervei
között ezen könyvek megjelentetése is szerepel, idén például a 6. köteté. A tököm kivan a magyar könyvkiadással,
hogy többé-kevésbé összefüggő könyveket képtelenek sorban kiadni. Gondolom, a kocaolvasónak max. annyi tűnik fel,
hogy nini, ugyanaz a főszereplő, és még az is lehet, hogy ennél több közös nincs is az adott szerző műveiben,
de könyörgöm...
Aztán a borító. ÚR. ISTEN. Az agave elbújhat a pixeles borítóképeivel, mert ami ezen a könyvön van, az...
anyám... És mindezt úgy érték el, hogy átemelték az amerikai kiadás fedéltervét, ami egész jól mutat. Ez viszont
olyan, aminél egy kétéves gyerek 5 perc alatt szebbet csinál Paintben...
Nem tudom, van-e köze a kiadónak a JLX-hez, de a könyv szerkesztője ugyanaz, mint ott, és valahogy
a copyrightos oldal, meg az egész belső is a Sandford-könyvekre hajaz. És a gerincen is normálisan van a felirat,
vagyis ha borítóval felfelé teszed le, akkor nem fejjel lefelé van a cím. Ezt a JLX-en kívül sajna nem sok magyar
kiadó csinálja.
És most a könyvről, melyben természetesen (szomorú, hogy természetes) akadnak elgépelések, illetve a fordítás
itt sem tökéletes. Ez nem is lenne baj, mivel tökéletes fordítás - ahogy tökéletes akármi - nincs, de néhol nagyon
zavaró például a szóismétlés (egy mondatban háromszor a kávé, 4-5 egymást követő mondatban az állat, etc.).
A sztoriról dióhéjban: Annie és William egyedül indulnak horgászni, miután anyjuk aktuális szeretője - igazi
seggfej a fickó - cserbenhagyta őket. Nem jutnak el azonban a halakig, mivel menet közben szemtanúi lesznek egy
kivégzésnek. Pár bácsi lelő (sokszor, biztos ami biztos) egy másik bácsit. A kölykök elrohannak, a bácsik
- akikről kiderül, hogy a város betelepült lakóinak többségéhez hasonlóan volt zsaruk - észreveszik őket, de
szerencsére épp arra jár anyu számtalan volt barátja közül az egyik, aki felveszi - és ezzel megmenti - őket. Vagy
mégsem? A többi történetszál például egy többszáz milliós bankrablás, egy csőd szélén álló farmer, és hasonló mókák
körül bonyolódik.
Jó kis könyv volt (film is készül belőle valamikor, de az mindegy), úgyhogy jöhet a többi. Bár a Pickett-sorozatot
nem lenne hülyeség nem a közepén kezdeni...
Andrew Klavan - Vadászat Amandára (Hunting Down Amanda)
Gabo kiadó. Ők hozták el nekünk Douglas Adams műveit. Mindenféle italokról elnevezett könyvsorozatokat indítottak,
melyek közül a Kávé jelölésűbe a krimik tartoznak. Például Faye Kellerman, bár tőle az első még a sorozaton kívül
jelent meg náluk. Aztán Ed McBaint is "felélesztették", ráadásul nem is csak 1-2 utánnyomás erejéig.
Megbocsáthatatlan bűn azonban, hogy az egyik könyve végét elkavarták valahol, és se utánnyomást, se bocsánatkérést,
se weboldalról letölthető pótlást nem produkáltak. Ráadásul olyan ocsmány az összes krimijük borítója, hogy rossz
rájuk nézni. Nomeg Kellerman és McBain kivételével nem is viszik túlzásba a dolgot. Sőt, Kellermannel sem.
Itt volt viszont ez a könyv egy számomra ismeretlen szerzőtől, az antikvárium polcairól mosolygott rám, és mivel
csak pár százas volt, a szinopszisba belepislantva nem is tűnt nagyon rossznak, és igen, King pár szavas ajánlója
is szemet szúrt, elhoztam.
A könyv igen hatásosan kezdődik: egy repülőgép szétesik a levegőben, és a darabjai - valamint az utasok
darabjai - szépen beborítják Hunnicut városkáját. Itt él a kis Amanda is a mamájával, ám a katasztrófa után
valami furcsa dolog történik, és mindketten lelépnek a lerombolt városból.
A cím igen beszédes, és nem is hazudik: a történetben ugyanis valóban Amandára vadásznak. Illetve leginkább az
anyjára, hiszen rajta keresztül juthatnak el a kislányhoz. Amanda anyja, Carol kurvaként keresi a napi betevőt
(mely foglalatosság nem idegen tőle, Hunnicutban is csinálta, csak akkor diszkrétebben), miközben több-kevesebb
sikerrel próbál észrevétlen maradni, nehogy az Executive Decisions nevű cég emberei a nyomára bukkanjanak. Egyik
este, menekülés közben belefut egy Lonnie Blake-be nevű zenészbe, aki természetesen nem elégszik meg egyetlen
éjszakával cserébe azért, hogy segített Carolnak elrejtőznie a követői elől. Nem, Lonnie úgy dönt, ő lesz a
lovag a fénylő vértezetben, és megmenti a csajt.
És hogy miért keresik ennyire Amandát és a mamáját? Nos, az egy jó darabig nem derül ki, és én sem fogom elárulni.
Azt viszont igen, hogy ez is igen remek olvasmánynak bizonyult, úgyhogy fogok még olvasni a szerzőtől ezt-azt.
Annyi, hogy én mezei krimire, esetleg thrillerre számítottam, ez viszont kicsit elrugaszkodott a valóságtól, vagy
mi. Nem baj, csak mivel másra számítottam, meglepődtem.
Mellesleg - mint kiderült - Klavan regényéből készült a Don't Say a Word (Ne Szólj Száj) című, egész nézhető
thriller is, ami megjelent nálunk is, szintén a Gabónál.
James Lee Burke - The Neon Rain (Neon Eső)
[Dave Robicheaux #1]
Burke ezen sorozatának elejére igen régóta vadásztam. Aztán jött a hír, hogy a Krimiklub elkezdi kiadni a könyveit
magyarul. Örültem, de mivel Krimiklub, sajna csak csúszott és csúszott a dolog. Most ott tartunk, hogy a következő
megjelenésük ez lesz, de vesztükre a sorozat első két kötetét pár hónapja sikerült levadásznom angolul, így tőlem
újfent nem látnak pénzt. Oh well...
Dave Robicheaux hadnagy (ilyen hülye nevet bazz...) alkoholista volt, de már nem (vagy mégis?), New Orleans
környékén nyomozgat, van neki egy jópofa társa is, Cletus. Első kalandjukban egy vízbe fulladt (fojtott? egyéb?)
kurva körül bonyolódnak az események, nomeg az sem utolsó dolog, hogy egy villamosszékbe ültetett elítélt vezeklés
gyanánt közli Dave-vel, hogy rá biza veszély leselkedik, és legyen óvatos... De lesz még itt drog, fegyverek, és
ki tudja, mi még, miközben Dave egyre mélyebbre és mélyebbre süllyed az alkoholban és a hullák tengerében...
Nos, az a helyzet, hogy ez bizony nem jött be. Valami miatt az átlagosnál jobban vártam (valszeg csak bebeszéltem
magamnak), és ennek általában koppanás a vége.
Ott kezdődik a dolog, hogy Dave társa jópofább, mint Dave maga. Ez még hagyján, de ettől Dave karaktere csak még
semmilyenebb lesz. A történet sem tetszett, de az meg minden könyvben más, így igazából nem annyira mérvadó (és
feltehetőleg ezért nem tartják tiszteletben a magyar kiadók az ilyen sorozatok megjelenési sorrendjét, lévén az
kurvára mindegy, a szereplőkön kívül nem sok folyamatosság van bennük - vagy ha mégis, na bumm, gondolják ők).
Aztán a helyszín sem az igazi: ami egy Creedence Clearwater Revival albumon jól hangzik (ezen könyv olvasása
közben ajánlott hallgatnivaló egyébként, ha tudsz két helyre figyelni, mint ahogy én nem), az leírva engem valahogy
kevésbé fogott meg. Meg mittudomén.
A borítón Elmore Leonardhoz hasonlítják nagyságban, ami Leonard-rajongóknak pozitívum lehet, meg nyilván egyébként
is nagy elismerés, de nekem Leonard nem jött be, és mivel Burke sem, gyakorlatilag a helyzetemre is érvényes ez az
idézet, még ha eredetileg nem is egészen így értette a kritikus. Azt mondjuk hozzá kell tennem, hogy ez a könyv,
ha nem is sokkal, de jobb, mint a Glanc Leonardtól.
Szóval egyelőre nem túl pozitív a dolog, de nem adom fel. Az amazonos vásárlói kritikák szerint nem is
szabad, mondván később jobb lesz. Kérdés, hogy mennyivel később, és hogy eljutok-e odáig (a második kötet már itt
van a polcon, de egyelőre nem erőltetem). Bár olvasok kb. ennyire jó (helyesebben nekem kb. ennyire tetsző)
szerzőket/sorozatokat dögivel, ezzel az erővel ebből is legyűrhetnék évente egyet-kettőt.
A perpill 17 kötetet számláló Robicheaux-sorozaton kívül Burke eddig 4 regényt írt egy Billy Bob Holland nevű
rangerről, ami esetleg érdekes lehet, ezeken kívül pedig akad néhány különálló regénye (köztük történelmi is, ami
részemről felejtős), valamint két novelláskötete.
Ed McBain - Like Love [87-es körzet #16]
Ismét eltelt egy kis idő McBain nélkül, nomeg Burke-öt le kellett öblíteni valami remélhetőleg jobbal, így
lett a következő áldozatom a Like Love. Az első 15 és a 17. kötet már megvolt régebben, nem volt kérdéses
tehát, mire essen a választás.
Ezúttal egy sikeres öngyilkossági kísérlettel, valamint egy másik, első blikkre kettős öngyilkosságnak tűnő
esettel gyűlik meg Carelláék baja. Férfi és nő az ágyban, nagyjából meztelenül, szeszesitalos üvegek az ágy
mellett, búcsúlevél megírva, a gáz kiengedve - BUMM! Még jó, hogy Sam Grossman, a 87-es körzetnek rendszeresen
besegítő szakember nem ma jött a falvédőről, így elég hamar felmerül a gyanú, hogy ez bizony gyilkosság volt a
javából. A többi már Carella és Hawes dolga.
Ez a kötet a sorozat jobb darabjai közé került nálam, mivel a szokásos humor mellé szokás szerint érdekes ügy
társult.
Sara Paretsky - Toxic Shock (Blood Shot) [V.I. Warshawski #5]
A második, magyarul Holtpont néven megjelent Vic Warshawski-regényt májusban ajánlottam (mert nem volt rossz),
de csak most jutottam el odáig, hogy egy újabb Paretskyt emeljek le a polcról. Az ötödik kötet nekem meglévő
kiadása iszonytatóan szörnyű borítóval rendelkezik, Amerikában pedig Blood Shot néven érdemes keresni, mivel
átkeresztelték, mire átért a nagy vizen.
Az időzítés a jelek szerint nem volt épp a legjobb, ugyanis marhára nem jött be a könyv. Nem igazán tudtam
annyi időt szánni rá, mint szerettem volna, a körülmények sem voltak ideálisak, és őszintén szólva a felütés
sem nagyon keltette fel az érdeklődésemet.
Vic Warshawski ugyebár magánnyomozó, és ezúttal a múltjába (is) kapunk betekintést. Gyerekkori barátja-szomszédja,
Caroline megbízza, hogy kutassa fel az apját. Mi sem egyszerűbb, gondolhatnók, a dolgok azonban egy idő után furcsa
fordulatot - sőt, fordulatokat - vesznek. Ahogy Vic egyre közelebb és közelebb kerül az igazsághoz - még ha nem is
mindig van tisztában a miértekkel és hogyanokkal -, úgy lesz egyre szövevényesebb és veszélyesebb az ügy, mely
leginkább egy újrafeldolgozó cég és volt alkalmazottai körül bonyolódik.
Szóvaltehát a sztori nem nagyon bírt lekötni (annál azért érdekesebb, mint ahogy én felvázoltam a töredékét),
pedig még díjat is nyert, és feltehetőleg nem rosszabb ez sem, mint a többi kötet a sorozatban. Épp ezért nem
is adom fel, elolvasok még párat valamikor.
John Saul - The Unwanted
Mivel nyolc(!) olvasatlan Saul-regény hever a polcomon már jó ideje, idejét láttam egyet kipipálni. Ez a szerző
10. könyve, és sajna igen pocsék állapotban találtam rá egy könyvtári kiárusításon - de legalább marha olcsó
volt, és a könyvtáros nénik szépen átkötötték, így a paperbackből hardcover lett.
A történet főszereplője a majdnem 16 éves Cassie, aki épp elveszítette mamáját egy balesetben, ezért apjához
költözik, akit ezer éve nem látott, és akinek időközben új családja lett. Feleség, leánygyermek. Cassie régi-új
családjának szomszédságában él egy srác, akit a sors igen kegyetlen apával és egy ez ellen tenni nem tudó anyával
vert meg, és persze Cassie felbukkanása fenekestül fordítja fel az életét. És mások életét is, miközben a lány
"igazi anyját" keresi rendületlenül, és próbálja kideríteni, ki lehet a mocsárban lakó titokzatos vénasszony,
akit a környékbeli gyerekek boszorkánynak tartanak, és aki rendszeresen feltűnik Cassie álmaiban...
Üdítő változás volt, hogy ezúttal nem valami pontosan 100 évvel ezelőtti szörnyűség miatt szívnak a szereplők,
azonban a szokásos semmi-különös Saul-színvonalat ez sem haladta meg. De ezt legalább biztosan hozta eddig majdnem
minden könyve. Olykor jobb egy biztos közepes olvasmány, mint egy bizonytalan, amiről aztán kiderül, hogy
egyáltalán nem jó.
|
