Írta: Dohi
Készült: 2006. szeptember 9.
"Where is everybody?"
"Disneyland."
Mivel a havas filmek, mint például a Tortúra bámulása nem hoz különösebb felfrissülést a kánikulában, úgy döntöttem, teszek egy próbát egy sivatagossal, sokkal rosszabb nem lehet alapon.
A választásom a Desperationre esett. A magyar cím - ha lesz - egyelőre ismeretlen, de a könyvé (Rémület a sivatagban, ugyebár) van annyira hatásvadász, hogy ne kelljen átkeresztelni. Ez a regény kivételesen nem tartozik a kedvenceim közé, így a filmtől sem vártam megváltást. Mick Garris, a rendező persze veterán King-adaptátor (van ilyen szó?), a forgatókönyvet pedig maga King követte el, de láttunk mi már karón varjút (meg rosszul használt közhelyeket). És ha már így belemelegedtem a készítők felsorolásába: a zene - ami egyébként semmi különös - Nicholas Pike műve, aki korábbi Garris-féle King-adaptációknál is húzta a talpalávalót.
A történet azzal kezdődik, hogy egy pár békésen autókázik a sivatag közepén (a mocskoknak biztos volt légkondijuk, mert az ablak tökig fel volt húzva), majd egyszer csak feltűnik egy jóképű rendőrbácsi, aki Collie névre hallgat (tudjátok, mint a kutyafajta), és igen furcsán viselkedik. Például mindig aszongya, TAK! Mintha lenyelt volna egy órát, vagy svédül köszönne meg valamit (miket nem tudok, mi?). Mivel drogot talál a pár csomagtartójában ("Higgye már el, biztos úr, hogy az idióta húgomé!"), jól sittre vágja őket - a férjet meg haza is... Nem ők azonban az egyedüli túszok az őrsön: van itt kétgyermekes család (egy gyerek mínusz, köszönjétek meg szépen Collie bácsinak!), valami helyi fickó, és később csatlakozik a híres-neves ex-háborús veterán író, Johnny Marinville is. Persze hullákból sincs hiány, sem a rendőrségen, sem úgy általában a városban. Ha tehát a turistacsalogató városnév (a Desperation egyik jelentése kétségbeesés) nem is vágja haza az idegenforgalmat, az utcán heverő halottak biztos.
Ami a további szereplőket illeti, ha nem számítjuk a mindenféle állatokat, van még úgy kettő: Johnny segédje, Steve Ames, és Cynthia, akivel az út szélén találkozunk. Nem kell semmi jóra gondolni, csak stoppol a drága (úgy értem, tényleg stoppol, nem "stoppol"), Steve pedig természetesen felveszi.
Collie egyre érdekesebb változásokon esik át, aztán egyszer csak fogja anyut az immár csonka családból és lelép vele. Anyu nem kicsit beképzelt egyébként, mert azt hiszi, a rendőr "azt" akarja vele csinálni - de Collie jól helyre rakja az öreglányt, bizony! Esemény követ reklámot és fordítva, a lényeg, hogy a két csapat (Steve és Cynthia, meg a többiek) egyszer csak találkozik és megpróbálnak együtt a végére járni a város titkának. Úúúúú...
A készítőkről már volt szó, lássuk a színészeket. A rendőrbácsit Ron Perlman alakítja, akit igen nehéz elfelejteni, ha már látta az ember mondjuk az Alien 4-ben, az Elveszett gyerekek városában, vagy akár King Alvajárókjában (szintén Garris rendezte és King írta egyébként, de ezt gondolom mindenki tudja). Aztán itt van Steven "Jack Torrance" Weber, aki a Ragyogás remake-jében, valamint a Nightmares & Dreamscapes egyik epizódjában is főszerepet játszott, tehát ő is King-veterán, mondhatni. Továbbá van nekünk egy Matt Frewer-ünk, aki többek között A Golyóban szerepelt ezelőtt. Gondoltátok volna, hogy azt is Garris rendezte? Összeszokott kis csapat :) Tom Skerritt is itt van ám! Ő korábban A Holtsáv mozifilm verziójában Bannermann sheriffet alakította - és ezt végre nem Garris rendezte. Említésre érdemes még - de mennyire! - Annabeth Gish, aki az X-aktákban (a vége felé szerepelt Mulder helyett, asszem) igen-igen dögös volt. Mmmmm...
A többiekről nem tudok mit mondani, úgyhogy nem is mondok.
A film meglepően jól indult. Úgy a feléig remekül szórakoztam, klasszak voltak a párbeszédek, kontextusból kiragadva is simán rá lehetne ismerni King stílusára, meg minden. Eljövend azonban a film második fele, és vele együtt David atya, vagyis a frissen vallási fanatikussá vált tizenéves kissrác a négy... bocs, már csak háromtagú családból. A srác maga nem az a típus, akinek a homlokára van írva, hogy "POFOZZ MEG!", mint pl. a kölyöknek a Ragyogás miniben, de ez az erőteljes vallási töltet roppantul ellenszenvessé tette a karakterét. Tisztára mint Abagail anya a Végítéletben... Nem tudom, mennyire könyvhű adaptációval van dolgunk, mert szokás szerint nem igazán rémlik a könyv, de mivel King írta a forgatókönyvet, nagy baj nem lehet. Viszont abban majdnem biztos vagyok, hogy írásban nem kaptunk minden második oldalon szentbeszédet. Vagy ha mégis, akkor azt (is) jótékony homály fedi szerencsére...
Úgy gondolom, ettől eltekintve azonban egész korrekt kis filmmel van dolgunk, de ezt lehet, hogy csak azért gondolom így, mert a a Rémület a sivatagban King kevésbé ismert és semmiképp sem klasszikus művei közé tartozik. Míg a legtöbb King sztorit az is ismeri valamilyen szinten, aki nem, a Desperation története nincs annyira a köztudatban, és lehet, hogy ezért nem haltam meg én sem az unalomtól a több, mint 2 óra alatt - mint ahogy valóságos kínszenvedés volt a Ragyogásokat megnézni...
Szóval ha teheted, nézd meg a filmet, ha tetszett a könyv, ha nem. Ugyan sem a film, sem a regény nem váltja meg a világot, de ezer rosszabb módja van két óra eltöltésének (megnézhetnéd például a Nicholson-féle Ragyogást, de könyörgöm, ne szúrj ki magaddal ennyire!).
Még valami: kíváncsi lennék, ugyanez a csapat (író, rendező és szereplők) mit tudna kihozni a Rendcsinálókból, ami ugyebár a Desperation párja. Sajnos azonban semmi jele nincs, hogy ezt valaha megtudnánk...
