Írta: waces
Készült: 2006. február 7.
A film
Stephen King minden bizonnyal az elmúlt bő 30 év legtermékenyebb és legolvasottabb horror-írója. Ebből egyértelműen következett, hogy regényeit, novelláit előbb utóbb elkezdik megfilmesíteni. Ez, a mára már terebélyessé nőtt lista, 1976-ban kezdődött a Carrie című filmel. Az alapot King 2 évvel korábban, 1974-ben megjelent első regénye szolgáltatta.
Az, hogy a film az egyik legjobb King adaptáció lett sokban múlott egy, addig csak underground művészfilmes körökben ismert rendezőn. Ő volt Brian Da Palma [Mission:Imposssible, Femme Fatale]. Valamint a szerencsés szereplőválogatáson is. Például ha Palma eredeti ötlete valósul meg akkor Sissy Spacek [Coal Miner's Daughter, In the Bedroom] nem Carrie White szerepében nyújt felejthetetlenül zseniális alakítást, hanem Chris Hargenson (akit a filmben végül Nancy Allen játszott) bőrébe kellett volna belebújnia. Szerencsére Spacek elhatározta, hogy meggyőzi Palmat arról, hogy a címszerplő karaktere illik inkább rá.
Palma elsősorban ismeretlen arcokat keresett a filmjéhez, így jól jött neki, hogy Lucas szintén friss, új arcokra vadászott akkor készülő sci-fi meséjéhez (igen, ez volt a Star Wars). Ezért közösen tartottak meghallgatást Los Angelesben, ahol a főszerep természetesen Lucasé volt és Palma csak "csipegetett" a rostán kihulló jelöltek közül. Így került a filmbe Amy Irving, Betty Buckley (első mozifilmjük volt a Carrie), illetve minimális filmes múltal olyan szereplők mint John Travolta, Nancy Allen vagy William Katt. Jó választás volt Carrie anyja szerepére, az akkor már 15 éve filmszerepet nem vállaló, Piper Laurie, akinek ez a film, és a benne nyújtott emlékezetes alakítása egyben a visszatérést is biztosította számára.
A film Carrie White [Sissy Spacek] történetét mutatja be. A fiatal, végzős lány nem élheti a tinédzserek önfeledt életét. Egyfelől otthon bigottan vallásos anyja [Piper Laurie] terrorizálja, másfelől a diáktársai, akik kiközösítik, kigúnyolják a csendes, visszahúzódó lányt. Carrie gyerekora óta képes a telekinézisre, vagyis tárgyak, személyek mozgatására pusztán az akaraterejével, bár ezen képességét nem tudta tudatosan irányítani.
Bár próbál a saját világában élni és nem bántani senkit az első menstruációja felborítja ezen tervét. Újabb megalázást kell eltűrnie osztálytársaitól. Szerencsére támaszt talál Miss Collinsban, az edzőnőben [Betty Buckley], aki védelmébe veszi a félelemtől reszkető lányt és egyúttal szigorúan megbünteti a rajta gúnyolódókat. Ezen lépése vezett ahhoz, hogy a lányok gonosz tervet eszeljnek ki Carrie White megszégyenítésére, amit a szallagavató bálon hajtanak végre, ahol Carrie végre igazán boldognak érzi magát, nem sejtve, hogy az érzés csak átmeneti és ő csupan egy bábfigura társai játékában. Ám a disznóvéres poén nem úgy sül el, ahogy azt Chris és társai tervezik és Carrie elszabadul. Az iskola lángokba borul és hullanak a résztvevők mint a legyek miközben Carrie fülében anyja szavai viszhangzanak "Ki fognak nevetni!". (eltérés a könyvhöz képest itt is van, hisz a regényben Miss Collins, mint Carrie talán egyetlen támasza, életben marad, míg a filmen Brian Da Palma őt sem kíméli). Carrie megszégyenülten, dühösen hazamegy, hogy megnyugvást találjon, ám Mrs. White más sorsot szánt a lányának. Miután az anyán elhatalmasodott a vallási fanatizmusa megpróbálja megölni. A haldokló Carrie azonban anyja ellen fordul és a konyhában található összes szúró-vágó szerszám felhasználásával végez vele. (A könyvben az anya halála kevésbé látványos, Carrie "csupán" megállítja a szivét, viszont ez a vásznon nem mutatott volna olyan jól, mint a Palma féle vízió, melynek végén Mrs. White úgy néz ki mint Szent Sebestyén szobra).
A film befejezése jelentősen eltér King regényétől, ahol is Carrie lángokba borítja a kisvárost, míg itt a lángoló házban békében hal meg karjában édesanyja testével. Persze egy apró kis csavar még így is maradt a legvégére amely ugyan azt a hatást érte el, mint King a regénye legvégén szereplő "…"-al. A Palma féle befejezésről az író azt mondta, hogy leginkább azt sajnálja, hogy nem neki jutott eszébe. Azt hiszem egy rendezőnek ennél nagyobb dícséret nem kellhet egy King adaptáció után.
A rendező által megálmodott képi világ tökéletesen megfelel a King által lefestetteknek. A színek nem harsányak de mégis tónusosak ott ahol kell, mig máshol fakók, álomszerűen pasztelszínűek. A végső leszámolásnál a kék háttér előtt álló vértől áztatott Carrie képe hihetetlenül erős, az ember már-már azt várja, hogy a tv előtt egy egyre növekvő vértőcsa jelenjen meg. Palma viszonylag kevés speciális effektust alkalmazott a filmben. A fenyegető hatást a fényekkel, a kameramozgással és Pino Donaggio nagyon hangulatos, helyenként a Psycho előtt tisztelgő, zenéjével érte el. A bálon alkalmazott osztott-képes megoldás tökéletes választás volt és még ma is megállja a helyét, az eredmény pedig szinte tökéletes.
Egyedül talán az autós rész megmosolyogtató mai szemmel nézve, de ne feledkezzünk el arról, hogy a film bemutatásakor 1976-ot írtunk.
Nagyon sokat emel a film élvezeti értékén a már említett szereplőválasztás. Sissy Spacek hol törékeny, sajnálnivaló magányos kislány, hol tomboló fúria. Piper Lauire arca mint egy porcelánbabáé mégis a szemében tükröződik az őrület az, ami igazán félelmetessé teszi. Egyértelműen jogos volt mindkét szinésznő Oscar jelölése. (Nem hiszem, hogy Spacek vereségként értékelte azt, hogy a díjat végül is Faye Dunaway kapta.)
A DVD
Palma nagy fába vágta a fejszét amikor egy, addig nem túl ismert szerző, horror-könyvéhez nyúlt, hisz a horror, mint filmes műfaj akkortájt inkább a b-kategóriás filmeket takarta. Ráadásul King ezen regényén erősen érződik, hogy meg csak szárnypróbálgatás. A karakterek kidolgozása, a történet vezetése messze nem olyan, mint amilyennel a mai, már kiforrot King regényekben találkozunk. De Palma tehetsége, merészsége és a szerencse tökéletes együttest alkotott. A film, még a hozzám hasonló King fanatikusok számára is, az egyik legjobb adaptáció lett, annak ellenére, hogy lényeges eltérések vannak az eredeti regény és a film között. De ezek annyira jól sikerültek, hogy még maga az író is elismerően nyilatkozott róluk. Ezen változtatások egy része elkerülhetetlen volt, hisz például Carrie anyjanák halála a filmen nem lett volna látványos, az eredeti befejezés viszont túlontúl költséges lett volna. Lawrence D. Cohen [It, Tommyknockers] viszont olyan ügyesen készítette el a forgatókönyvet, hogy azon King fanatikusok is elégedetten csettinthetnek akik azt az elvet valják, hogy "a könyv hangulatát nem lehet visszaadni". Egyébiránt Cohen az általa elkövetett másik két Stephen King script esetén is bizonyította tehetségét, tehát nem puszta véletrenről volt szó.
A film második kiadása a Special Edition néven jött ki Európában. Lényegi eltérés az első, 1998-as kiadáshoz képest a több extra (az első kiadáson nem volt semmilyen bónusz anyag), a kevesebb hangsáv (már csak angol DD5.1 van, elhagyták a Stereo francia hangsávot), a több feliratsáv (a `98-as kiadáson csak angol és francia kapott helyet). Illetve mindkét verzió létezik német kiadásban is.
Kép
Az átlagos bitráta 5.5Mb/Sec ami azért hullámzóan valósul meg, de tény, hogy sehol nem megy 2 Mb/Sec alá, se 9 Mb/Sec fölé.
A kép a film korához képest szép, a teljesen fekete részek homogének, bár a nagyon világos képekre, például a nyitó, zuhanyzós jelenetre, inkább egyfajta, kevesbé egységes, hullámzó, zajos kép a jellemző. Elég sok, apró filmhibát lehet észrevenni, de érzésem szerint ez még bőven az elfogadható határon belül marad.
A sötétben játszódó jelenetek elég kontrasztosak és alapvetően teltek, a nappali felvételeken a szinek szépek, nem túl kopottak, fakóak.. A hanghoz hasonlóan nem referenciaértékű a kép sem, de igen tisztességes a minősége egy 1976-os filmhez képest.
A képarány 16:9 (1.85:1).
Hang
A lemezen angol dolby digital 5.1-es hangsáv található, ami szépen, tisztán szól, bár nem valószinű, hogy bárki is referencia lemezként fogja használni a kiadványt. Néha-néha a mélynyomó is megmordul, de az a veszély senkit nem fenyeget, hogy elugrál a film alatt a helyéről. A zene szépen betölti a szobát és tökéletesen ellátja a szerepét.
Feliratok
Angol, magyar, svéd, finn, norvég, dán, portugál, lengyel, szlován és horvát feliratok közül válogathatunk.
A magyar felirat jól olvasható, helyesírási hibáktól mentes, bár időnként eléggé lényegretörően zanzásitott.
Extrák
A két ~40 perces werkfilm teszi ki az extrák nagy részét. Az elsőben [Acting Carrie] inkább a szereplőválogatásról és a forgatásról esik szó, a másodikban [Visualising Carrie: From Words To Images] pedig a technikai megoldásokról, a forgatókönyvről és a látványeffektekről. A werkfilmekben már megszokott egymás hátbaveregetésén kívül szerencsére érdekes információkkal is szolgál a két kisfilm.
Ezek mellett található még egy 6 perces film a Carrie musical verziójáról [Singing Carrie], egy animált-zenés képgaléria, az eredeti mozis előzetes és egy jópár oldalas szöveges ismertető Stephen Kingről, a regény születéséről és egy kis összehasonlitásal a Carrie mozi és regény változatáról [Stephen King and The Evolution of Carrie].
Az extrák angol felirattal is megtekinthetők.
Ezen kivül egy 8 oldalas kis füzetet találunk a tokban, amiből a forgatásról, a filmről tudhatunk meg háttér-információkat (ezek nagyrészt a két werkfilmben is megtalálhatóak).
Összhatás
Általában ha egy King rajongót megkérdeznek, hogy melyik a kedvenc regénye, filmes adaptációja, akkor nem a Carriet fogja elsősorban megjelölni. Viszont ha a kérdést ugy tesszük fel, hogy a Carrie-ről mi a véleménye, akkor lelkesedni fog érte.
Valóban az egyik legjobb adaptáció lett Palma filmje, ami ráadásul új löketet is adott a horror-filmeknek. Valamint megtörtént az amire addig nem igazán volt példa, és Oscar jelöléseket kapott a film [Legjobb nő főszereplő - Sissy Spacek, Legjobb női mellékszereplő - Piper Laurie. Utóbbit Oscar mellett Golden Globe-ra is terjesztették ugyan ebben a kategóriában].
Ha minden King feldolgozás ilyen minőségű lenne, akkor senkinek nem lehetne egy rossz szava sem. A film klasszikussá vált az elmúlt 25 évben és nem is alaptalanul. A vértől áztatott Carrie arca legalább annyira emblematikussá vált mint Nicholsoné a Kubrick féle Ragyogás feldolgozásban.
Keringtek pletykák a film re-makejéről, de ezek szerencsére nem valósultak meg és reméljük nem is meri senki elkövetni ezt az előre prognosztizálható ballépést.
2002-ben elkészült a film tv adaptációja David Carson rendezésében, ami, bár egy viszonylag elfogadható és élvezhető probálkozás volt, meg sem közelíti Palma filmjét.
Film: 90%
Kép: 80%
Hang: 70%
Extrák: 60%
