Írta: boneheaD
Készült: 2003. szeptember 4.
Nagyon szeretem King novelláit. Egyrészt azért, amiért az emberek nagy része: általában rövidek, legalábbis annyira, hogy egy unalmas tömegközlekedés alkalmával el lehessen olvasni. Klassz dolog úgy felszállni mondjuk a metróra, hogy a kezembe veszek egy kötetet, kiválasztok egy címet, és belemélyedek. Eltelik tíz, tizenöt, akárhány perc; lényeg, hogy ilyenkor teljesen ki lehet kapcsolni. Talán annyiban más ez, mint egy könyv, hogy - persze a novella hosszától függően - a végére lehet érni, akár egy utazás alkalmával is, nem kell azon húzni a szánkat, hogy most pont egy izgalmas résznél tartunk, ami ki tudja, meddig tart még?
A másik dolog, ami miatt kedvelem ezeket az írásokat, a - legtöbbször eredeti - történetük. Az egy dolog, hogy King fikciói a legritkább esetben agyonkoptatott B-kategóriás filmek forgatókönyveihez hasonlatosak, de mégis: néha be-becsúszik egy-egy, már ismert alaphelyzet. [Persze, ez nem zárja ki, hogy az adott iromány érdekes legyen!] Példákat nem emelnék ki az eredetiségre, teljesen felesleges, úgyis tud mindenki párat - ha nem is fejből, de kis utánapuskázással, na.
King eddigi novellásköteteinek egy részét, a kedvenceimet sokszor elolvastam már - a fentebb említett tömegközlekedés kitűnő alkalmakat adott rá - , így nagy örömmel vettem kézbe az EE-t. Nyilván, ahogy az eddigieknél, ebben is lesznek jobb, és gyengébb írások, ahogy az mindjárt ki is derül [igyekeztem spoilerek nélkül].
A Négyes Boncterem
Ő le se tagadhatná íróját: az alaphelyzet annyira jellegzetes, talán nem is kell megátalkodott King-rajongónak lenni ahhoz, hogy felismerjük. E rövid írás főhőse roppant kellemetlen helyzetbe keveredett: ébredésekor épp a boncterem felé tartanak vele, ő pedig képtelen tenni ez ellen bármit is. Kínos szitu, melynek részletezése természetesen nem mellőzi a - talán - nem csak általam kedvelt kingi iróniát. Nyitónovellának egyszerűen tökéletes, engem legalábbis nagyon sikerült megfognia, különösen, hogy pár beszólás igencsak jókedvre derített.
A Fekete Öltönyös Férfi
Ha lehetne kategorizálni King írásait, akkor biztos lenne egy, amiben gyerek főszereplők bőrébe bújik; [példákat nem említenék, újfent] ez is ilyen. Egy kilenc éves fiú kalandja ez, aki egy napon találkozik az Ördöggel. Nem vicc. Legalábbis ő legkevésbé sem fülig érő szájjal éli át a találkozást, meg is marad benne egy életre.
Kettőből kettő, mondhatnám: ez is nagyon [-nagyon...] tetszett, eleve az indítás, majd az egész történet magával ragadott. Ha még nem mondtam volna: King szerintem az ilyen gyerek-storyknál nem tud hibázni, abszolút könnyeden éli bele magát hősei félelmeibe.
Minden Múlandó
Adott egy férfi, aki ún. graffitiket gyűjt, az ő életéből kiragadott rövidke szösszenet ez. Túl sokat nem tudnék róla írni, mivel egész egyszerűen nem fogott meg, meglettem volna nélküle is. Én a középszerű, egyszeri novellák közé sorolnám, melyet nem hinném, hogy túl sokszor elolvasnék.
Jack Hamilton Halála
Micsoda dolog ez, lelőni a címben, ki fog meghalni. Na nem mintha olyan feszült, magával ragadó írás lenne ez. Nem akarnék ismét kategóriákkal fárasztani senkit, de annyit halkan megjegyeznék, hogy Kingnek vannak hasonló jellegű történetei, amiket leginkább 'bűnügyi'-nek neveznék, jelen esetben egy bankrabló-banda egyik tagjának visszaemlékezése ez. Keserű visszatekintés , mely ellentétben több hasonló novellával, nem gondolkodtat el, nem hozza azt a fajta hangulatot, melyet megfogalmazni nem igazán tudok, csupán érezni annak hiányát.
A Halálszoba
Halálszoba. Avagy egy kihallgatás színhelye, ahol főhősünk izzad, szenved, szorong, fél, satöbbi. Spanyol milliő, habár ez csak az elhangzó nevekből derül ki, lévén egy ilyen üres, lélektelen terem máshogy képtelen produkálni a dél-európai hangulatot. Habár kötve hiszem, hogy közülünk bárki ilyen helyzetbe kerülne a közeljövőben, azért a hiteles jellem- és helyzetrajz lefesti nekünk, milyen is lenne, ha mégis. Nem nevezném kiemelkedőnek, de az előző kettőnél nekem jobban etszett.
Eluria Nővérkéi
Ez az írás már megjelent a Legendák című fantasy-antológiában, de akik azt kihagyták, azoknak íme: a Setét Torony prológusa. Vagy, ha ez jelző nem is feltétlen illik rá, legyen: egy történet, ami Roland közismert kalandjai előtt játszódik. Megmondom őszintén, rég olvastam magyarul, sokra nem is emlékszem belőle, mindenesetre annyi bizonyos: nem tetszett annyira, hogy most angolul is végigrágjam magam rajta. Igaz, annyit megjegyeznék, hogy a Setét Torony ciklus harmatgyenge első köteténél azért jobb volt.
Minden Haláli
Elérkeztünk a kötet feléhez, a címadó novellához, mely az egyik leghosszabb írás a 14 közül. Adott Dink, egy fiatal srác, akinek elég jó élete van. Persze ez nem volt mindig így, legfőképp nem a pizzafutáros időszakban, ami - saját bevallása szerint is - a mélypont volt. Ám egy nap, kap egy telefonhívást - igen, igen: egy rejtélyes idegentől, húú - aki munkát ajánl neki. Munkát, mely örökre megváltoztatja az életét.
Nem szeretek közhelyekkel élni, az előbbi is épp így hangzik el a novellában. Szóval, anélkül, hogy lelőném a poént, annyit elmondanék, hogy a fentebb említett 'elég jó élet' ennek a melónak az eredménye, ahol egyáltalán nem kell megszakadni ahhoz, hogy mindened meglegyen. Sőt, alig kell tenni valamit. Csábító, hm? A kérdés már csak az, hogy képes lennél-e az asztal alá söpörni lelkiismereted ezért cserébe?
Nagyszerű írás, mely talán könnyed, laza fogalmazásának is köszönheti lendületességét.
L.T. Elmélete a Házikedvencekről
King a novellához fűzött kommentárjában megjegyzi, hogy ez a kedvence ebben a kötetben. Nos, igen: sikerült nagy reklámot csinálnia, lévén még a történet elé szúrta be ezt a kis megjegyzést - így nagy várakozásokkal indultam neki. Csalódnom kellett. A történet - hogyan mehet tönkre házasságunk, köszönhetően házikedvenceinknek - sem fogott meg túlságosan, a találás se. Korábban, a második novellához - többek között - annyit tett hozzá King, hogy "úgy látszik, az írók gyakran a legrosszabb bírái irományaiknak." [az ominózus történet SK szerint gyenge, ehhez képest nagy sikert aratott] Nálam ez úgy tűnik bejött.
Az Országút Vírusa Északra Tart
Nem ez az első King-történet, amiben egy kép játssza a főszerepet: felteszem mindenki emlékszik a Két Rose-ra, vagy akár a Marple Street-i Ház-ra. Itt képünk hm, mondjuk változó korban van, méghozzá szó szerint: mire a delikvens hazaviszi, már nem olyan, amilyen vásárláskor volt. Nem egy csúcskategóriás, de azért jópofa novella.
Ebéd a Gotham Caféban
Túlságosan - sőt: egyáltalán - nem tartozik a tárgyhoz, de azért megjegyezném: nekem, akárhányszor elolvasom a címet, mindig feketeruhás, denevérjelmezbe bújt jótevőnk ugrik be, ami mindig kis mosolyt csal az arcomra. Igaz, a sztori előrehaladásával ez le is hal: ismét tönkrement házasság a topic, a felek - ügyvédi jelenléttel, természetesen - egy kis kávézóban ülnek össze, hogy lerendezzék a lerendeznivalót. Papírokat, mármint. Csakhogy, a meghittnek egyébként sem nevezhető összejövetel más fordulatot vesz, amit nem akarnék lelőni. Nekem tetszett.
Az Érzés, Amelynek Csak Francia Neve Van
Először, a cím átgondolása előtt azon dióztam, hogy King vajon mi a francért nem tudott rövidebbet kitalálni [mondjuk amihez nem kell puskáznom a könyvből, hogy leírjam ide pontosan], aztán rájöttem: mert nincs is. Pontosabban egy darab van, de azt csak ilyen körmönfontan lehet körülírni. Najó, essünk túl rajta: szóval déja vu. Mindenkinek volt már, mindenkinek lesz is még: szerintem ez olyan dolog, ami nem kerül el senkit életében. Ahogy főhősnőnket se, igaz, nála egy fokkal pechesebb a dolog. Nem rossz, de nem is lesz a kedvencem.
1408
A Ragyogás című regényben King már megteremtett egy szobát, ami bizony A Hotel Kerülendő Helyisége volt, és ismét előkaparta az ötletet. Ahogy be is vallja a kommentárban: az élve eltemetős storyk mellett ez is egy olyan típusnovella, amit szinte minden horroríró felhasznál - és ő sem szeretne kimaradni. Az iromány ki is használja a tradicionális elemeket: szkeptikus, 'ugyan-nincs-is-semmi-baj-a-szobával' figura; 'de-igen-van' típusú szállodaigazgató, aki próbálja visszatartani; és maga a room, amivel tényleg gond van. Nekem az imént említett regényben szereplő nemtudomhányaslakosztály valahogy hangulatosabb volt.
A Golyó
Szemfülesebbek már elérhették neten keresztül is, lévén e-book-ként kezdte karrierjét ez a novella. Ismét a kommentárra kell hivatkoznom: King ugyanis megemlíti benne, hogy a félelem, amiről ebben ír, nagyon is személyes, gyakorlatilag mindenki átesik ezen - előbb vagy utóbb. Egy szerettünk elvesztéséről szól ez a magával ragadó kis történet, melyet könnyed stílusa talán emészthetőbbé tesz - a subject ugyanis tényleg keserű szájízt hagyna maga után. Pompás, nagyon szeretem.
A Szerencsepénz
Zárásként ím a kötet legrövidebb története. Hozzánk hasonlóan sokan mások is titkon reménykednek, hogy az aktuális szombat este megváltoztatja életüket, és eltalálták végre az eltalálandó Öt Számot - de szinte mindig ugyanaz a vége: a francba az egésszel. Oké, ez a mondat tulajdonképpen annyival kapcsolódik a novellához, hogy hősnőnk - ha nem is a lottó útján - meggazdagodásról ábrándozva jut hozzá egy mágikus negyeddollároshoz, ami talán változtat életén, talán nem. Lezárásnak teljesen megfelel ez a kis szösszenet, különösen az előző, kissé nehezebb témá után.
Valahogy, titkon azt gondoltam, most megtalálom a kedvenc King-novelláskötetemet, de így, elolvasás után rá kellett jönnöm: nem. Ez persze nem baj, hiszen - ahogy a fentiekből kiderült - az Everything's Eventual nagyszerű szórakozás, egy-két felejthetőbb írástól eltekintve; pár olyan történettel, amit biztos nem felejtek el, s ezért hálás vagyok Mr. Kingnek.
