... A SETÉT TORONY 1. ...
... ISMERTETŐ ...

Írta: 'Rpee
Készült: 2004. november 1.

In medias res, ilyen módon kezdi hétkötetes fantasy-sorozatát Stephen King. Az első rész ennek köszönhetően kellően titokzatos; főhősünk étlen-szomjan követi a feketébe öltözött ember nyomát egy hatalmas sivatagban, és igazán nem is érdekli már, hogy esetleg nemsokára holtan esik össze a fáradtság miatt. Idegen csillagképek alatt "világok remegnek meg", miközben a harcos napról napra továbbvonszolja magát titokzatos célja felé, MINDEN csak rajta múlik, és ezzel valamennyire ő is tisztában van. Ez a kezdés olyan, mintha (Tegyük Fel Hogy: csak elméletben) A Gyűrűk Ura így indulna:

"Frodó levegő után kapott és elvetette magát a földön. Samu melléje ült. Ha fáradt volt is, meglepetésére könnyebbnek érezte magát, s mintha a feje is kitisztult volna. Már nem bajlódott azzal, hogy önmagával vitatkozzék. Ismerte a kétségbeesés valamennyi érvét, de nem hallgatott rájuk. Akarata megacélozódott, csak a halál törhette meg. Nem vágyott aludni, s úgy érezte, szüksége sincs rá, de éberségre annál inkább. Tudta, hogy most minden kockázat és minden veszedelem egy ponton gyűlik össze: a másnap a végzet, a végső erőfeszítés, az utolsó lélegzet napja. És aztán? Az éjszaka mintha sosem akart volna véget érni, mintha az idő is megállt volna, perc perc után hullott el holtan, halmozódott múlatlan órákká, s változás semmi."

Hát nem semmi kezdés, mi? King írta A Harcos felülvizsgált és átírt kiadásának (magyarul nem tudni, hogy megjelenik-e) új Bevezetőjében/Előszavában, hogy egy olyan sorozatot akart létrehozni, mely a populáris irodalom egyik leghosszabb alkotása, epikus mű, továbbá van benne valamilyen küldetés is (mint Tolkiennál a Gyűrű megsemmisítése) és mindezek mellett VADNYUGATI háttérrel rendelkezik. Ez utóbbi erősen rányomja a bélyegét a főhősre: Roland ugyanis az "elme embere", nem a testével (izmaival) harcol elsődlegesen, hanem az elméjével. Ő egy afféle élesszemű pisztolyhős, akinek eszénél csak a kezei gyorsabbak, boszorkányos ügyességgel forgatja hatalmas mordályait, melyek hasonlóan önmagához, egy letűnt civilizációnak - a fény és a tudás világának - utolsó maradványai. Ahhoz, hogy megmentse szétesőben lévő világát, első lépésben a Harcosnak el kell érnie a fekete varázslót. Erről szól a sorozat első kötete.

Roland múltjáról az első részben nem tudunk meg túl sokat (erre az Eluria Nővérkéiben és a Setét Torony negyedik részében a Varázsló és Üvegben kerül majd sor), de azért bepillanthatunk a gyermekkorába. Így közelebb kerülünk ahhoz, hogy megértsük, hogyan lett belőle olyan ember, aki szinte természetfeletti ügyességgel és elszántsággal rendelkezik. Nem derül ki viszont annak az "érzelmi fásultság"-nak / kiégettségnek az oka, mellyel a harcos szemléli saját sanyarú helyzetét, erről szintén a negyedik kötetben olvashatunk majd.

King egyéb fantasy könyvei közül A Talizmán világképe köszön vissza a Setét Torony sorozatban. A Harcos végén, amikor is hősünk eléri a titokzatos varázslót, szóba kerül a világegyetem, és annak egy meglehetősen érdekes felfogása. (A Talizmánban olvashattunk arról, hogy van egy "párhuzamos" világ, melyet sokan Territóriumokként emlegetnek, és még emellett is végtelen sok világ létezik.) A két könyv abban is hasonlít, hogy mindkettő egy "nagy utazás" története. Míg A Talizmánban egy kisfiú - utazó Jack - indul és tér vissza a nagy kalandból, addig a Harcos esetében az út egy egész életet felölel, a gyermekkortól kezdve (amelyet természetesen csak később ismerhetünk meg alaposabban, mert a történet a felnőtt Rolanddal indít).

A Setét Torony I - A Harcos a maga 249 oldalával a hétkötetes sorozat legrövidebb darabja, izgalmas olvasmány. Roland itt még nagyrészt egymaga van, csak alkalmi társai akadnak: egy farmer, akinek van egy Zoltán nevű madara, egy nő Tullban, Jake a pihenőállomásnál) - úgy tűnik a két utolsót a Sötét Ember akarata sodorta Roland útjába. Allie-nek, mint mindenkinek Tull városában ez a végzete; Jake-kel azonban még lesz szerencsénk találkozni. Ő azért érdekes, mert a mi világunkból származik. A Setét Torony sorozat egy csomó érdekes szituációt tartogat számunkra, hiszen főszereplői találkozásával világok találkoznak, eltérő kultúrák keverednek, s ez a sok humoros pillanat mellett kőkemény konfliktusokhoz is vezet.