... A SETÉT TORONY 1. ...
... IDÉZETEK ...

A feketébe öltözött ember a sivatagon át menekült, a harcos pedig követte.
A csillagok ezt is ugyanolyan közönyösen nézték, ahogy a háborúkat, keresztre feszítéseket, feltámadásokat.
- Bazmeg magad, és a lovat is, améken jöttél - tanácsolta.
Minden egész eltörött. A dolgokat semmi sem tartotta össze többé.
A harcos ismerte a büszkeséget, azt a láthatatlan csontot, amely a nyakat mereven tartja.
Nem tisztességes ártatlan arra járókat berángatni erre a különös színpadra, és olyan szöveget adni a szájukba, amit nem értenek.
Saját gyermekkorára gondolt, ami általában olyannak rémlett, mintha valaki mással esett volna meg.
Változik a világ.
Az apja szúrósan meredt rá, a fiú állta a tekintetét, noha ez nehezebb volt, mint a sapkát a sólyom fejére húzni.
Amikor az árulókat hősöknek nevezik (vagy a hősöket árulónak, tűnődött elkomorodva), akkor sötét idők közelednek.
A harcos nézte, ahogy a világ elmozdul.
A fiúknak, ha magukban vannak, muszáj felpróbálniuk az apjuk nadrágját, parádézniuk benne a tükör előtt, azután visszaakasztaniuk a fogasra.
Szemenként feslett föl a háló, amely az utolsó ékkövet tartotta a világ kebelén. A dolgok szétestek.
De a világ megy tovább. A rossz idők lóháton járnak.
Azt mondják, nem lehet barátod egy sólyom, hacsak nem vagy magad is az.
- A világ nem holnap változik meg - idézte mosolyogva a harcos a régi mondást.
Minden csak ürügy, hogy játszani lehessen? Egyáltalán felnőnek az emberek, vagy csak öregszenek?
A világegyetem legnagyobb rejtélye nem az élet, hanem a Méret."
"A Méret legyőz minket.
A világegyetemben minden tagadja a semmit; a dolgok azt a következtetést sugallják, hogy a semmi nem létezik.
Csak az ellenségek beszélnek igazat. A barátok és szeretők vég nélkül hazudnak a kötelesség pókhálójában.